A hónap sikertörténete: Bori és a játékos zsákok | Beszélő Babakezek

A hónap sikertörténete: Bori és a játékos zsákok

"A Babakezek tanfolyamokon tanultak számomra nem csak a kommunikáció megkönnyítését segítik. A kislányunk, Bori nemrég múlt egy éves, és igazán a játszótanfolyam befejezését követő héten kezdett el tudatosan jelelni. Varázslatos dolog, hogy bepillanthatunk abba a világba, amiről szóval ő még nem tud mesélni.

A férjem sokáig szkeptikus volt, mivel háromnyelvű család vagyunk, sokáig úgy tekintette, hogy ez egy negyedik nyelv, amit nincs kivel gyakorolni. Aztán ahogy Bori egyre többet kommunikált a jelekkel, ő is egyre lelkesebb lett. Sokszor bevonjuk az egyik közeli barátunkat, aki beleszületett a jelnyelvbe, mert mindkét szülője siket, és a kislányunk láthatóan sokkal oldottabb a jelelés által a közelében.

Számomra rengeteg ötletet is adott az a sok játék, amit a tanfolyamokon játszottunk. Megmondom őszintén, hogy kezdő anyuként sokszor nem tudtam mit kezdeni a kislányommal, nem jött könnyedén, hogy mit-hogyan játsszak vele. A tanultakkal sokkal könnyebb, gördülékenyebb a játékkal töltött idő. Azóta egyre több zsákot vonok be a játékba, van külön labdás, kockás, fa holmikkal teli zsák, amiket Bori imád ki-be pakolni."

Nemes Iringó, a The Sorting Bags megálmondója