Kreatív DS babák | Beszélő Babakezek

Kreatív DS babák


Szeretem a Beszélő Babakezek tanfolyamra járók csapatát: ez egy nyitott, befogadó közösség. Nem véletlen, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő szülők is szívesen járnak ebbe a közösségbe:

"Botikával viszonylag "későn" jutottunk el a Babakezek tanfolyamra, mert már elmúlt 2 éves. Mivel ő Down-szindrómás és ekkor még nem igazán beszélt, gondoltam, kipróbáljuk. Egy DS kisfiú anyukája ajánlotta, és egy másik DS kislánnyal együtt mentünk a tanfolyamra, ami Botinak és nekem is segítség volt. Katát hamar megszerette, azóta is az "Állj" jeléhez mindig hozzámondja, hogy Kata. Egy játékhoz kötöttük a jel bevezetését a fogalkozáson, ami nagyon tetszett Botinak." – meséli Réka.

"A jelek sokat segítettek Boti megértésében, azóta is sokat kommunikál, jelenleg jelekkel és szókezdeményekkel felváltva, illetve együtt is. Amire nem számítottam, hogy ő maga is kitalál jeleket, így a kreativitását is fejleszti. A tanfolyamot minden megkésett vagy normál fejlődésű gyermek szüleinek szeretettel ajánlom!"

„Tipikus fejlődésű gyereknél is izgalmas olyan eszköztárral megajándékozni egymást, aminek segítségével már a beszéd megjelenése előtt hatékonyan és választékosan társaloghatunk, de a DS gyerekek esetében a késleltetett beszédfejlődés miatt ez az eszköztár még nagyobb jelentőségű lehet.” – mondja Dr. Tóth Ágnes, Blanka és Bendi anyukája.

Szeretettel várunk a Beszélő Babakezek tanfolyamokon mindenkit, aki szeretné megismerni ezt a módszert, amely segít ráhangolódni gyermekeinkre, segítségével hatékonyan kommunikálhatunk és közösen jókat mókázhatunk.

Boti a Beszélő Babakezek tanfolyamon: