Hogyan jelelnek vissza a kicsi kezek? | Beszélő Babakezek

Hogyan jelelnek vissza a kicsi kezek?

Egyik tanítványom mondta nekem, hogy a kisfia már legalább száz jelet használ, de annyira elnagyoltan mutatja, hogy én biztosan nem ismerném fel a jeleket, de ő és a férje megértik ezeket.

baba jelelÉs ez így tökéletes, mert az a lényeg, hogy a szülők és közeli hozzátartozók megértsék a picit, nem az a fontos, hogy minél pontosabban reprodukáljon egy jelet. Vannak ügyesebb és kevésbé ügyes kezecskék, de ha a szülők megértik, mit akar a gyermek közölni, már elértük célunkat.

Viszont én már elég sok babát láttam jelelni, úgyhogy megállapíthatom, léteznek tipikus megvalósulásai a felnőttek által mutatott jeleknek.

Vannak tipikus kéztartások, amelyeket előszeretettel használnak a jelelő gyermekek (akár siket, akár halló, de a jelbeszédet használó gyermekek):
- „S” kézforma a gyermekek által kivitelezve: laza ökölkézformák
- „G” kézforma a gyerekek által kivitelezve: laza mutató ujj
- „B” vagy „5-ös” kézforma a gyerekek által kivitelezve: ernyedt, nyitott kéz

Ezektől eltérő, bonyolultabb kézformát valószínűleg először csak leegyszerűsítve, az előbb említett kézformák egyik változatában jelelik. Viszont ők magukban tudják, hogy mit szándékoznak mutatni, csak még a finommotorikájuk nem olyan fejlett, hogy egy bonyolultabb kézformát is megvalósítson. Evvel azonban nem kell törődnünk, mert idővel úgyis letisztulnak a formák.

Segíthet felismerni a baba korai jelváltozatait, ha ismerjük a következőket:
- a valószínű kéztartások: laza mutató ujj, laza ököl, ernyedt, nyitott kéz
- a valószínű mozdulatok: ütögetés, tapsolás, csapkodás
- a valószínű helyek: a test előtt, a fejen vagy a testen, de nem a pontos helyen pl. a váll mellett az arc helyett (pl. cica, kacsa jele)


A te babád is nagyon elnagyolja a jeleket?