A Babakezek-tanítványok már suliba járnak | Beszélő Babakezek

A Babakezek-tanítványok már suliba járnak

Elkezdődött az iskola, jönnek a hírek a régi kis tanítványaimról, akik már suliba járnak. Elkezdett foglalkoztatni engem ismét az, mekkora hatása lehet a babakorban való jelelésnek a gyermekek további fejlődésére.
 

Egy korábbi írásomban egyértelművé tettem, hogy a babajelbeszédnek és a zseninevelésnek semmi köze egymáshoz.

Mégis azt tapasztalom, hogy sok tanítványom kimagasló eredményeket ér el különböző területeken: nagyon jó matekból, sakkversenyeket nyer, 5 évesen megy suliba, mert már régóta ír-olvas és tájékozott a világban vagy kiválóan fest, énekel.

Hú, a Beszélő Babakezek tanfolyamokra járó babák zsenik lesznek?  - Nem, nem így gondolom. De valóban meglepően kiugró a tehetséges gyermekek száma.

Valójában a Beszélő Babakezek program abban segíti a szülőket, hogy ráhangolódjanak a babájukra, értő figyelemmel lessék gondolataikat (vagyis babaként még „csak” a jeleiket). A gyermekek pedig hatékonyan ki tudják fejezni már nagyon korán azt, ami érdekli őket, a jelek segítségével olyan interakciókat kezdeményeznek, amik foglalkoztatják őket. A szülők pedig kihasználják ezt és fenntartják a gyermekeik érdeklődését azáltal, hogy pontosan reagálnak a jelekre. A gazdagabb interakciók képessé teszik a gyermekeket arra, hogy meglássák a kommunikáció hatását a világukra, továbbá erősítik a szülő-gyermek közti köteléket.

Mindez nemcsak a babajelbeszéddel és a Beszélő Babakezek módszerrel érhető el – a ráhangolódást segíti minden egyéb kötődést támogató módszer, pl. a hordozás is –, de úgy vélem, az a tény, hogy ilyen kimagaslóan sok tehetséges gyermek akad a tanítványaim között, ennek módszernek is köszönhető.

Most is úgy tartom, hogy a babajelbeszédnek nincs köze a zsenineveléshez és egyik tanítványom sem „zseninevelő” szülő, pusztán érzékenyen figyel a gyermekére és a tehetség kibontakozásának teret ad.

Nézzük csak, mit csinálnak most az egykori babócák?
 

Berci
babajelbeszéd babakezek fotó
„Harmadik osztályba jár, szereti a természettudományos témákat, - csillagászat, vulkánok - és a műszaki dolgokat, valamint az angol nyelvet. Kiváló logikai képességekkel rendelkezik, matekversenyeken szép eredményeket ér el. Nyitott, érdeklődő.

A mai napig használjuk a jeleket, főként „titkos beszédre”, ha nem szeretnénk, hogy más meghallja vagy csendben kell lenni. Legtöbbet használt jel: szeretlek.”

 

 


Niki

„Niki most lett 7 éves és már másodikba jár.
Nikivel viszonylag rövid ideig jeleltem intenzíven, mert nagyon hamar és szépen kezdett beszélni, de egyúttal szerintem ez a jelelésnek is köszönhető.
Babakorában elsősorban a könyvek "olvasása" közben használta aktívan a jeleket, segítségükkel kommentálta a képeket.
A könyvek szeretete és az emiatt kialakult nagyon bő szókincse a suliban is nagy hasznára válik. Könnyedén és kiváló eredménnyel végezte el az első osztályt, annak ellenére, hogy egy-másfél évvel fiatalabb az osztály átlagéletkoránál. Gyönyörűen, folyékonyan olvas és nagyon szereti is az olvasást. Ha szeretném, hogy egy óra nyugtom legyen az amúgy örökmozgó leányzó mellett, csak elé kell tegyek egy új könyvet, és máris belemerül :)
Niki ügyesen sakkozik is, versenyeket nyer, bár nálunk ez családi hagyomány :) Ugyanakkor tehetségesnek bizonyult teniszben, tornában, néptáncban is, vagyis általában mindenben, amit kipróbált ;)

A jeleket mi a babakorán túl nem használtuk.”
 

Noel

babakezek„Noel 5 és fél éves, épp most kezdi az iskolát Jelelni pár hónapos korától kezdtünk, egy-két jellel, 10 hónaposan jelelt vissza először, másfél éves korára kb. 350 jelet ismert és használt, 7-8 jeles mondatokban jelelt már, kifejtette gondolatait, érzéseit, véleményét, vitatkozott, és megmondta, mit akar. 22 hónaposan kezdett beszélni, de két hét alatt mondatokban ugyanúgy, mint ahogy korábban jelelt. Nálunk nem voltak jellemzőek a hisztik, kiegyensúlyozott, boldog és érdeklődő baba volt.
A jelelést a beszéd megindulása után továbbra is aktívan használtuk, pl. versek tanulásánál, vagy ha messzebb állt tőlem a játszótéren, vagy csak szimplán nem akartuk, hogy más is hallja a „beszélgetésünket”. 3 éves korában költöztünk külföldre, ahol a jelelés megint előtérbe került, egyrészt az új óvónénikkel egy-két „szót” tudott a jelek segítségével váltani, így az alap bizalom szinte azonnal kialakult, és a legfontosabb szavak megtanulását is segítette. 8 hónap elteltével folyékonyan mondatokban beszélni kezdett németül.
Noelnek nagyon fontos volt, és még ma is fontos a kommunikáció, melyet a babajelbeszéd segítségével már egy éves kora előtt kezdett. Szókincse, szóhasználata, szófordulatai magyar és német nyelven is kiemelkedőek, ráadásul folyamatosan beszél. Magyar nyelven írni és olvasni alap szinten tud, ezeket nem tanítottuk neki, hanem egyedül elsajátította. Matematikai érzéke kiváló, másodikos feladatokat könnyedén old meg. Mese helyett szívesebben nézi a természeti és tudományos dokumentumfilmeket, olyan dolgok érdeklik, amik a 9-10 évesekre jellemzőek. Legszívesebben társasjátékokkal játszik, és messze a korát meghaladó dolgokkal foglalkozik. Érzékeny és empatikus kisfiú, mindenki nagyon hamar megszereti.”

 

 

 

Hozzászólások

Mojzival félévesen kezdtük a jelelést. Azonnal válaszolt 2-3 jellel (tej, apa, lámpa). Egy éves koráig jeleltünk aktívan, 30 jelet használt. Érdekes volt megfigyelni, hogyan alakult a szemlélete, a gondolkodásmódja. Egy éves korában teljesen tisztán, mondatokban kezdett beszélni, a jeleket fokozatosan elhagyva. Akkor jelelt párhuzamosan a beszéddel, amikor valamit hangsúlyozni akart, például a munkából hazatérő apukája látványa okozta örömét. Volt olyan is, amikor társaságban titokban jelelte, hogy enni kér: mélyen a szemembe nézve jelelte 5-6 méterről a tej jelét. Most hat éves, iskolát kezdett. Nagyon gyors felfogású, hatalmas szókinccsel. Négy évesen rajzolni járt egy építész lányhoz, aki abból írta a PHD-ját, hogy gyerekeknek tanít építészetet. Akkoriban a szimmetria foglalkoztatta, óriási építményeket emelt legobol, szimmetrikusan, minimális talapzattal, és csak akkor próbálta talpra állítani, amikor teljesen elkészült. Amikor az építmény megállt, kijelentette: "nem billent ki az egyensúlyából". Mostanában az Univerzum érdekli, fekete lyukak, eseményhorizont, erről nézünk filmeket. Olyanokat kérdez: hogyan változik meg a pályája ütközést követően a két meteoritnak. Sajnálja, hogy meghalt "Einstein bácsi", mert mindenfélét szeretne tőle megkérdezni. Ezért - egyelőre legalábbis - be kell érnie a szüleivel, meg a jó öreg google-lel. Mindeközben 20 dkg homok jön ki esténként a cipőjéből és a Tini Nindzsa Teknőcök pont annyira érdekesek számára, mint a fekete lyukak.

A kistestvérével, aki most egy éves, jelelünk. Dézi több jelet használ, és egyelőre szavakat mond, de azokat nagyon tisztán, a jelelésben is pontos. Nekünk nagyon jó élményt és rengeteg tapasztalatot jelentett ez a fajta kommunikáció, jó szívvel ajánlom mindenkinek.

lelkesmami


Zentai Kata képe

Köszönöm, hogy megosztottad velünk, hogy mi történt a babajeles korszak óta Mojzival, a sulis nagyfiúval! heart


Betti képe

Az én kis törpéim még picit messze vannak az iskolás kortól, szinte még a jelelést sem nőttük ki teljesen, így fogalmam sincs mi lesz később. Viszont azt már most látom, hogy nagyon nyitott és mindenre fogékony gyerekek. De ami számomra legfontosabb, az a kötődés. Elméletben tudjuk, hogy a babajelbeszéd erősíti a szülő-gyermek köteléket, de ezt saját magunkon megtapasztalni, fantasztikus. Ami a legszebb benne, hogy nem csak a szülő-gyerek kötelék erősödik, hanem a testvérek közötti is. Amikor naponta többször csak úgy összeölelkeznek... amikor reggelente úgy ébrednek, mint akik ezer éve nem látták egymást és nem győznek be telni a másikkal, pedig egész éjszaka egymás mellett alszanak...  laugh  amikor naponta többször kimondják "szeretlek"... blush Tudnak beszélni az érzéseikről... és tudnak bocsánatot kérni. Azt gondolom, ezek nagy dolgok egy kisgyermek életében. Főleg mikor érzelmeket kell megfogalmazni. 

Betti